VII. Rétegzettség és norma a nyelvhasználatban

– az emberek helyzete és szerepe különböző a társadalomban minél fejlettebb egy társadalom annál több a réteg

– a nemzeti nyelv a belső nyelvváltozatok összessége, területi (nyelvjárások, regionális köznyelv), társadalmi (csoport, szaknyelv, argó, szleng, hobbinyelv, jassznyelv) és köznyelvi (standard, írott és beszélt köznyelv) változatai vannak

– az eltérő kifejezésformák tartalom és magatartás szempontjából nyelvváltozatokban fejeződnek ki („Nyisd ki a szád és megmondom ki vagy” – Kazinczy)

– a beszédmodor és nyelvhasználat szerint elkülönül: az irodalmi nyelv (az értelmiség, az írásbeliség és a sajtó révén terjed; követi a nyelvi normát gazdagabb a köznyelvnél a választékos elemek használatában)

– köznyelv – az iskolázott emberek beszélt nyelvváltozata, akik elsajátították az közösség műveltségét

– tájnyelv – területi alapú változat, hangtani eltérések alapján

– szaknyelv – tudományok és foglalkozási ágak nyelve, szakszókincsről ismerhető fel

– argó – eredetileg a bűnözők titkos nyelve, bizalmaskodó, de szellemes és szemléletes is lehet

– ifjúsági nyelv – 10 évestől a felnőtt korig, színes képszerű, de mély érzelmek kifejezésére nem alkalmas

– szleng – sokféle magatartásformát tükröz, de kívül esik az igényes nyelvhasználaton, főleg a beavatottak számára érthető

– a nyelvi norma az írott és beszélt nyelv társadalmilag elismert szabályai, irányelvei, használati szokásai ezt nevezik standardnak – követendő nyelvi eszmény, a köz. és az irodalmi nyelvben érvényesül, elsajátítható, szótárak, nyelvtanok, kézikönyvek segítségével; a mindennapi nyelvhasználatból és az idősebb generációtól

– a mindennapi beszéd kultúrájának és a társas érintkezésnek vannak írott és íratlan szabályai – alkalmakhoz, eseményekhez kötődően tárgyalják a nyelvi normákat

– elvárható az igényes megszólalás, a beszéd értékét, a mondanivaló súlya adja meg, mindig tekintettel kell lenni a hallgatóságra

– csiszolt stílusú ember alkalmazkodik a helyzethez, igyekszik meggyőző és közérthető lenni

– korunkra jellemző a beszédstílus közvetlenné válása

– összefüggés a IV. tétellel