A sajtóműfajok

A sajtó, csakúgy mint a rádió és a televízió a tömegtájékoztatást szolgálja. A sajtó a legöregebb a médiaműfajok közül. Régóta léteznek különféle újságok. A megjelenő sajtótermékeket sokféle szempont szerint tudjuk csoportosítani.

         A megjelenés rendszeressége szerint beszélhetünk napilapokról, hetilapokról, kéthetente, havonta vagy rendszertelenül, de évente legalább kétszer megjelenő újságokról. A megjelenés, a terjesztés helye, köre szerint

megkülönböztetünk országos, illetve határon túli, helyi, regionális (falusi, városi, megyei, kerületi) és intézményi (iskolai, vállalati, egyesületi) újságokat. Tartalmuk szerint lehetnek politikai-közéleti, szórakoztató, valamint vegyes lapok. Nyelvük szerint az újságok lehetnek egynyelvűek, illetve két- vagy többnyelvűek. A legtöbb típust a célzott közönség szerint csoportosítás adja, így megjelennek újságok életkorban eltérő vagy szakma csoportoknak, helyi közösségeknek, művészeti, kritikai érdeklődésű embereknek; kiadnak diáklapokat, műsorlapokat stb. Az újságírásban megkülönböztetünk tájékoztató (információs) és véleményközlő (publicisztikai) műfajokat.

         A tájékoztató műfajcsoport legjellemzőbb tagjai: a hír, az információ, a közlemény, a tudósítás, a riport és az interjú. A hír akkor jó, ha friss, közérdekű, fontos és válaszol a kivel vagy mivel, hol, mikor, mi történt vagy mi fog történni kérdésekre. A négy alapvető kérdésre a kishír ad választ. Kifejtett hírről akkor beszélhetünk, ha a miért és hogyan kérdésekre is válaszol. Minden hír megjelenhet címmel, ez a címes hír vagy cím nélkül. A hírindítás szerint megkülönböztetünk a dolgok közepébe vágó, „in medias res”, azaz kartácshírt, és távolról, valamilyen részlet felől közelítő hírt, a paródiahírt. Az információ a hír alapja. Az információ hírláncok összessége, azaz több kisebb hírre bontható, s mindig címmel jelenik meg. A közlemény valamilyen vállalat, szervezet, magánszemély fontos, közérdekű információját tartalmazó üzenete. A közleményt a sajtó általában szó szerint adja közre. A tudósítás a hír rokona. A tudósításnak is felelnie kell a ki vagy mi, hol, mikor, mit, miért és esetleg a hogyan kérdésekre, valamint pontosnak, tárgyilagosnak és tényszerűnek kell lennie. A tudósítást készítő azonban minden esetben a saját maga által látott, hallott, tapasztalt, átélt eseményről ad tájékoztatást, tehát fontos a személyes jelenlét. Tudósítás készülhet valamilyen különleges esetről, pl. egy sikeres kísérletről, balesetről, szokatlan természeti látványról vagy egy mindennapi eseményről. A riportíráskor is fontos az újságíró személyes jelenléte, de míg a tudósításban az újságíró inkább szemlélő, leíró, addig a riportban inkább elbeszélő, cselekvő, résztvevő. A riport a valóságban megtörtént eseményről, cselekményről tudósít úgy, hogy a résztvevőket is megszólaltatja. A riport legfontosabb jellemzője, hogy cselekménye van. A hitelességet az újságíró párbeszédek, képszerű kifejezések, irodalmi fogások alkalmazásával biztosítja. A jó riporthoz hozzátartozik a helyzetrajz, a jellemfestés, a képzelő erő és a személyes hang. Sokféle témája lehet a riportnak: egy esemény, egy táj, egy ember, egy szakma bemutatása, valamilyen ok kiderítése stb. Általában három szerkezeti egységből áll: a témát bemutató, az érdeklődést felkeltő bevezetésből, a közvetítést, az oknyomozást és a párbeszédes részt tartalmazó leírásból, valamint a befejezésből. A befejezés lezárja a cselekményt, ez a zárt befejezés, vagy további kérdések végiggondolására késztet, ez a nyitott befejezés. Az interjúban az újságíró kérdései segítségével, párbeszédes formában, a közönség számára érdekes információk hangzanak el egy-egy közérdekű dologgal kapcsolatban. A riport és az interjú között az a lényeges különbség, hogy a riportban az újságíró cselekszik, benne él az eseményekben, míg az interjúban az újságíró inkább közvetítő szerepet tölt be, kérdez, tehát „faggató” szerepe van.

         A véleményközlő műfajok a szerkesztők, az újságírók, sőt néha az olvasók véleményét közlik egy-egy eseményről. Az idesorolható műfajok kiindulópontja többnyire az információ, amihez a szerző hozzáfűzi gondolatait, kiegészíti, hátté-információval látja el. A legjelentősebb véleményközlő műfaj a cikk, a kommentár, a glossza, a jegyzet, a nyílt levél, az olvasói levél, a kritika. A cikk fogalmán a köznyelv minden olyan írást ért, amely az újságokban megjelenik. A sajtóműfajok körében a cikk azonban egy külön műfaj. A cikkben összefonódik a korrekt, tényszerű közlés a cikkíró elemzésével. A cikkeket sokszor színesítik különféle illusztrációk, például fotók, táblázatok, grafikák. A kommentár vagy más néven hírmagyarázat a hírek, információk megértését segíti elő azzal, hogy háttérmagyarázatot fűz hozzájuk. A kommentár megjelenhet hírbe foglalva, de elkülönülve, külön kis hírmagyarázat formájában is. A glossza rövid, tömör, szókimondó, ironikus, csattanóval záruló írás. Valamilyen kigúnyolható valós jelenségből indul ki, azt bírálja. A glossza személyes hangvételével, a stíluseszközök alkalmazásával az olvasó érzelmeire, humorérzékére kíván hatni. A jegyzet az életből vett, rendszerint hétköznapi esemény egy-egy szálát ragadja meg, rövid, ám stíluseszközökben gazdag írás. Hangvétele lehet komoly és hummoros, lírai, drámai vagy akár ironikus is. Az író célja, hogy hasson az olvasó érzelmeire, és gondolkodásra késztesse. A nyílt levél valamilyen közérdekű, a nyilvánosságra tartozó témáról levélformában egy ismert vagy fiktív személynek szól. Az olvasói levél az olvasók véleményét, hozzászólásait, tanácskérő sorait tartalmazó írás. Többségük a lapban olvasottakkal kapcsolatban közöl véleményt, vagy valamilyen közérdekű dologról szól. Az olvasói levelek általában rövidítve, esetleg átdolgozva kerülnek a levelezési rovatba. A kritika vagy műbírálat valamilyen műalkotásról készült bemutató, értékelő írás. Tárgya lehet irodalmi, színházi, zenei alkotás, film stb. A kritikán belül megkülönböztetjük az ismertetést, a recenziót, a bírálatot, tanulmányt, az esszét, a kis- és nagymonográfiát. Ezek között az a különbség, hogy mennyire részletesek, illetve tudományosak, szakszerűek.