Kölcsey Ferenc az időszembesítő vers változatai

Kölcsey időszembesítő verseit az európai romantika és a magyar reformkor időszakában írta. Költői pályájának kezdetén a sorscsapások miatt (árva lett, fél szemét elvesztette himlőben) érzékeny, fájdalmas hangon szólalt meg. Később jelentős szerepet vállal a nyelvújítás védelmében, kiáll Kazinczy mellett. Az 1820-as évektől már a közösség, a nemzet sorskérdései foglalkoztatják, és a hazai gondok feltárása, eredeti nemzeti irodalom megteremtése lesz költői és kritikusi célja is. A magyarság helyzetével foglalkozó műveire nagy hatással voltak a megyei és az országos politikában szerzett tapasztalatai (megyegyűlés, országgyűlés, jegyzői munka). Alkotásaiban erkölcsi kérdésekre helyezi a hangsúlyt.

Az 1823-ban született Himnusz és a két Zrínyi vers – Zrínyi dala, Zrínyi második éneke – a nemzet fennmaradásáért érzett felelősségét mutatja, melyet filozofikus prózájában, a Parainesisben megfogalmazott. Ezek a művek az időszembesítő versek csoportjába tartoznak. Tartalmukban megjelenik a történelmi múlt, a jelen gondjai, problémái, és a jövőért érzett aggódás. Mindhárom műben párbeszédes forma kelti fel az érdeklődést, ez teszi élénkebbé az előadásmódot. A három versre jellemző, hogy mindegyikben megszólít valakit (Isten, vándor, sors), – valamint a nemzeti múlt értékeinek megőrzése, példaképül állítása.

1. Himnusz – ogy.-i részvétele előtt született (1823)

– emelkedett érzelmeket fogalmaz meg

– választékos stílusú, ódai hangvételű, keretes szerkezetű

– reformáció felfogásában íródott (bűn → bűnhődés)

– áldást majd szánalmat kér, fohászszerű, felszólítások Istenhez

– verselése – kétütemű, keresztrímes, de időmértékes trochaikus lejtésű is – ez a szomorú hangulatot támasztja alá, töprengése – lassító spondeusokba

formálódik   

– költői eszközei:– alliteráció (Bécsnek büszke vára), ellentét (bérc ↔ völgy)

– az indító keretrészben, jelen időben, jókedvet, védelmet, vidámságot kér (jövő), és azzal indokolja a reformáció felfogása szerint, hogy „Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt” (predesztináció)

– A három idősík: – felidézi a sikeres múltat – honfoglalást, a felvirágzó Árpád-kort, a Hunyadiak hősies török ellenes harcait

– ezzel szembeállítja a magyarság bűnei miatt haragvó Isten büntetéseit: tatárjárás, török uralom, vereségek, belső viszályok

– hatásos romantikus, túlzó szóösszetételek: vérözön, lángtenger

– a múlt biztosítja a megélhetést („Értünk Kunság mezején…”)

– az utolsó előtti versszak csak a cenzúra félrevezetésével születhetett meg (alcím: „A magyar nép zivataros századaiból”), megváltozik az igeidő (jelenre, „most” – időhatározó), ellentétpárok (vár ↔ kőhalom, öröm ↔ siralom, szabadság ↔ kínzó rabság, nem lelé honját a hazában), valójában ugyanazt érzi a Habsburgokkal szemben mint a többi ellenséges hatalommal kapcsolatban, de ne mondja ki nyíltan

– a lezáró versszak – a hányatott sorsú nemzetnek jobb jövendőt, szánalmat

kér

– az első három szakaszban – Isten – , a második három vsz. – ember – az

alany

– elkeseredésből → bizakodó végkicsengés lesz a záró részben

– térbeliség : dicsőség – fenn (Kárpát szent bérce, vár, Bécsnek büszke

vára ↔ pusztulás –  lenn (völgybe száll, barlang)

– 7-6 szótagos keresztrímes mondatok → pergő előadásmód

2. Zrínyi dala (1830)

– azonosulni tud Zrínyivel – nemzeti hős, nagy tisztelet, irodalomban és a hadvezetésben is szolgálta a hazáját, példaképnek tekinti

– Kölcsey beszédeiben – ogy., műveiben tette ugyanezt, bátran és eltökélten próbálta segíteni a hazáját, „Hass, alkoss, gyarapíts…”

­– párbeszédes szerkezet – három kérdés: Hol van a hon, vár, nép? – a második kérdés vissza utal a Himnuszra (7. vsz. – keserű jelen)

– a vers beszélője a vándor, aki a felteszi a kérdéseket

– belső vívódását időszembesítéssel közli, kérdések – múlt: Hol van…

válaszok – jelen: Itt van…

– páratlan versszakok – múlt, párosak – jelen, egy versszaknyi mondatokban, az első két sor páros rím, majd ölelkező rím

– versforma – ütemhangsúlyos kétütemű kilenc-tízes, 

– hangvétel – őszinte, önmagát vádoló, az óda műfajának megfelelően választékos, romantikára jellemző rapszodikus előadásmód, epigrammaszerűen tömör gondolatok, végén csattanó, – Herderi jóslat beteljesülésének víziója – végére lemondó, kiábrándult hangvétel

– párhuzam Berzsenyi – A magyarokhoz című versével (ugyanúgy ostorozza a magyarságot mint Berzsenyi)

– a jelen magyarságából hiányolja az erkölcsi tartást, a hazáért való áldozatvállalást (a reformkori nemesség nem enged a kiváltságaiból, inkább feladják a fejlődést, csak hogy a saját pozíciójukat megtarthassák)

– nemcsak az erkölcsi hanem az anyagi javakat is hiányolja („Pusztaságban nyúlnak el vidéki”)    

– kiemelt időbeliség, térbeliség – a dicső múlt hősei – Árpád, Szondi (követendő példák), fent ↔ lent kettőség (őse saslaka ↔ völgyben – gyáva kor, bérc ↔ vár – magas ↔ még magasabban + emberek)

3. Zrínyi második éneke (1837)

– Zrínyi második éneke Kölcsey utolsó verse, keserűség – Wesselényi (barátja, segítője a felségsértési perben)

– kiábrándult, mert követi munkáját nem folytathatta (megyegyűlés visszahívta az ogy.-ről)

– ez a kiábrándultság érezhető a Zrínyi dalában

– a vers a sorshoz szóló megszólítással kezdődik – a Himnuszhoz hasonlóan áldást, védelmet kér a hazának, melyet megkapott a múltban

– a hazát mint egy anyát ábrázolja, aki egyedül marad, az utódai nem foglalkoznak vele, hátba támadják

– négy versszakos párbeszéd – Zrínyi nevében vitatkozik a sorssal – lehetséges-e a magyarság felemelkedése (Lásd meg, Légy gyámja, Szánjad, Tartsd meg), kérés – védelem a külső, belső ellenségtől, de a páros versszakokban a sors pusztulást ígér büntetésül („sírba jut” – Vörösmarty: Szózat: „A sírt hol nemzet süllyed el”)

– szerkezete világos, áttekinthető, stílusa viszont romantikus (indulatos, expresszív) – felkiáltó, kérdő mondatok, időmértékes és ütemhangsúlyos verselésű – jambikus verslábak, keresztrímek

– reformáció tanításai itt is megjelennek – predesztináció, bűn → büntetés

– vers vége – a Zrínyi dalában már leírt Herderi jóslatot megerősíti – a Kárpát-medencébe új nemzet települ

4. Lezárás

– Kölcsey jós, vátesz szerepe a három versben megvalósul – arra bíztatja kortársait, hogy a dicső múlthoz méltóan tegyenek a haza felemelkedéséért, alapozzák meg a jobb jövőt, valamint egy fenyegető jóslatot is belesző a művekbe, a nemzet a tétlenség esetén elvész, beteljesül a Herderi gondolat

– fel akarja ébreszteni a magyarokban a felelősségtudatot, önismeretet – felhívja a figyelmet a hazáért való áldozatkészség elengedhetetlen szerepére, a múlt példáin keresztül

– az időszembesítő versek gondolatvilágát Vörösmarty Szózatában is fellelhetjük, szintén a dicső múlt példáira hivatkozva szólítja meg a nemzetet („Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar”), valamint Aranynál– Szondi két apródja – fent ↔ lent kettősség, áldozatvállalás a hazáért – Szondi, erkölcsi tartás – apródok    

– Kölcsey célja nem csak a múlt emlegetése, hanem a kortársak tettekre késztetése a jobb jövő érdekében